332. NAP
Azt hiszem, el kell, hogy kezdjem szünetelésem. Arra érek rá, amire akarok, és most feladatom a jelenlét. Feladatom a most és mindenkor megélése. Itt vagyok. Ott vagyok, ahol lennem kell. Egy újabb szakaszba érkeztem. Szeretem mindet, bár néha több idő kell a dolgok változásának elfogadásához. időt kell adnom magamnak, nem sürgethetek mindig mindent. Márpedig ezt teszem/ tettem. Itt vagyok. Jól van ez így. Tanulok. Tanítok.
Mindenki itt van? Mindenki meghallja a tanítását? Mindenki észreveszi, ha tanít? Talán ha mi vagyunk a mesterek nem kell mindent tudnunk. Önkéntelen, lényünkkel tanítunk. Ez a feladatunk. Képesek vagyunk rá.
Istenem, de jó újra írni! És én még azzal nyitottam, hogy szünetelek… Talán itt másfajta szünetről van szó. Meglelem az útját…
Mosoly borítja arcomat, örülök. Minek is? Bárminek és mindennek. Hálás vagyok. Nektek magamnak, az Univerzumnak. A szeretet övez.
Kapom a lehetőségeket, végre elengedtem és megengedtem magamnak, hogy léphessek.
Különös, de a sürgető döntésekben igen jó vagyok. Olyankor nincs időm mérlegelni. Olyankor tisztán hallom benső énem sugallatát, az utamat. A válasz megjelenik előttem, tiltakozni sincs időm, mert addigra már annyira meggyőzött „helyességéről”, hogy képtelenség, és nem is akarok küzdeni. Ez így van jól. Sőt mi több, nagyon jól! Fantasztikus.
Elhúzódó tanítások, hálás vagyok nektek. Elhúzódó azért, mert egyszerűen nem akarom tudomásul venni. Még csak gondolom, hogy mit kellene tennem, de nem teszem. És ilyenkor az Univerzum makacsul elém tárja újra meg újra. De talán most már erősebb vagyok. És bátrabb. Úgy érzem, egy újabb pipa kerülhet ide. Megtanultam. Egy részét.
Miért nem vagyok magabiztosabb? Mért hagyok magamnak mindig kiskapukat, arra, hogy meggondoljam magam? Hogyha mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy valamit megtegyek, vagy éppen ne tegyek. Kegyes vagyok önmagamhoz. És mindez nem baj, csupán időt nyerek. Így alaposabb a tanítás. Mert azt már megtanultam, hogy amihez makacsul ragaszkodom az érzéseim, belső indíttatásom ellenére, onnan csak úgy menekülök, ha valami abszurd, valami nagy, valami izgalmas, vagy felrázó esemény közbelép. Ez így van most is, és mindig. Nálam.
Hagyom magam most már, hagyom, hogy az Univerzum rendezze soraimat. És őszintén? Időm sincs már mást tenni… Hála az Égnek J Új feladataim vannak, örülök, hálás vagyok. Kitartok, ameddig kell, és lesem szebb jövőm. Álmaim sosem hagynak cserben. Örülök, hogy ennyire vizuális típus vagyok, így akármikor belecsöppenhetek legféltettebb vágyaim beteljesüléseinek élményébe. Kell ennél több? ;)