370. NAP
TALÁN… szeretem ezt a szót. Bennem nem a reménytelenség vagy a bizonytalanság érzetét kelti. Pont ellenkezőleg. Azt érzem, hogy akármi lehet. Nekem mindig pozitív… szeretem.
Hogy is jutott ez most eszembe? Nem tudom. Beugrott. Elúszott a szó lelki szemeim előtt. Sokszor megkaptam, sokszor hallottam, sokszor láttam, sokszor gondoltam, sokszor gondolták.
A reménysugár, a fuvallat, ami erőt ad. De jóformán bármi erőt ad. Csakis a hozzáállás számít.
Meséltem már, hogy újabban azon kapom magam, hogy ha akadályokba ütközök, elsőre felkapom a vizet, elkezdek a megszokott módon hőbörögni majd belecsöppenek a „kellemetlen komfortzónámba”. Ami azért érzem, hogy rossz, de kicsit úgy érzem magam, mint a „többi normális ember”. Panaszkodok, a negatívat látom, egyetértek a sok „mínusszal”. Na, mielőtt még azt gondolnátok, hogy semmit nem fejlődtem, sőt, még vissza is fejlődtem… elárulom, hogy mindez kb pár percig tart vagy addig sem. Ez alatt lerendezem magamban, és tudatosítom mindezt.
Tudatosítom, hogy nem ez a megoldás. És, hogy van jobb gondolkodás. Majd jön a felismerés, hogy én már nagyon régen nem kaptam kisebb, feldolgozható akadályokat, és hurrá, végre van valami. És mindezt azért kapom, mert konkrétan ÉN KÉRTEM. Na, és ez mindig vicces, ilyenkor nevetek magamban, és egyből eltörpül a gond, leckévé alakul, amiért nagyon hálás vagyok. Hála és vidámság, ez következik.
Köszönöm. :)