379. nap
Van, amiről beszélni könnyű, de megtenni nehéz. De akad amit megtenni könnyebb, majd beszélni róla… na, az más téma.
Különös, egy újabb igen kedvelt szavam, ami gyakran előjön elmélkedéseimnél.
Sok mindent láttam, hallottam, már azt hinném, mindent el tudok képzelni, és ezáltal már semmi sem furcsa. Tévedés. Hatalmas. Ha így lenne, az azt jelentené, hogy van, ami állandó, van, ami általánosítható és úgy egészében nem minden változik. Pedig ezt az egyet már megtanulhattam volna: minden folyamatosan változik.
Megvan ennek a maga szépsége is. Bár gyakran az ellenkezőjét érzem.
Tudom, hogy a változatosság jó. És szükséges. E nélkül nem tudnánk fejlődni. Arról nem is beszélve, hogy nem tudunk mit tenni ellene, mert egyszerűen megállíthatatlan, az Élet rendje.
Aki azt mondja, szereti a megszokottat, az csupán a komfortzónáját kedveli. Nem mer, és nem is akar kilépni. Csak aztán ilyenkor jönnek a nagyobb változások, hogy jól felrázzanak. Hogy a helyünkre kerülhessünk – némi segítséggel.
Én magam mondogatom, hogy szeretem az újat, várom, követem a változást. De igenis vannak dolgok, amikben az állandóság tetszik. Van, aminél nehezebb követni a változást. Biztos azért, mert ragaszkodok hozzájuk. Hát mostantól igyekszem nem tenni. Érdekes amúgy, hogy miközben ezt a bekezdést írtam 2x is megszólalt bennem a kis hang: nem kezdünk mondatot én-el, és hát-tal sem… én mégis így írom, pedig nagyon háklis vagyok a nyelvhelyességre :) Lázadáááás!
Csak élvezem, hogy működnek a fogaskerekek és engem is bevontak a játékba. És játszom. Ez egy játék, csupa szórakozás. Minden feladat egy újabb talány, hogy vajon ezzel mit akar tanítani az Univerzum?