381. nap
Elengedés, megengedés, elfogadás - folyamatos leckéim. Talán sokunknak.
Elengedni a múltat, és elengedni a múltra alapozottjövőhöz való ragaszkodást. Elhagyni a bergözültségeket, a görcsösséget. Nem lehetetlen. Sokszor sikerült már, ez folyamatos munka. Figyelem magam. Amiről tudom, hogy egyértelműen negatív hatással van rám, de még küzdök ellene, igen, ott kellene erősnek lennem. És engedni, hogy menjen tovább, nem pedig az újtába állni és küzdeni.
Eddig mindig csináltam egy mérce-listát, hogy az adott dologban mi a számomra jó és kevésbé jó aránya, ha a jó felé görbült maradhatott. De most rá kell, hogy jöjjek talán nem éri meg "vergődni" a néhány kellemetlen tényezőn. Talán abból több a feszültség mint a tanulás. Hiszen nem lehet mindent egyszerre. Van, ami túl nagy falat még nekem és inkább árt, mint használ. Viszont a kezdetektől bennem a küzdés, hogy igenis elérem a célom. De vajon megéri-e bármi áron? Hát ez az. Van úgy, hogy látszólag fel kell adni. Mert nem küzdve, csak tanulva érhetjük el. Már ahhoz is nagy erő kell, hogy ilyenkor leálljak. Észre kell, hogy vegyem mikor jött el az ideje.
Mostanában már végigjártam magamban egy ilyet. Nehéznek tűnt a megállás. Akartam is meg nem is. De legbelül végig tudtam, hogy az legjobb ha megállok. Tétováztam, de sokadik lépésre sikerült. És meg kell, hogy mondjam, sokkal jobb. Szabadabb.
Át kell értékelnem magamban néhány dolgot.Nagytakarítást végezni. Mi az, ami maradhat ott, ahol van, mi az, ami megy a polcra, a szekrénybe, és mi az ajtón kívülre...
most írhatnám, hogy ezt jól meg kell gondolni, de ez nem igaz. Ha az érzéseimre figyelek, pontosan és gyorsan megmondják mit tegyek. Készen állok rá, hogy magamra hallgassak?