54. NAP
Úgy érzem, hogy egy ideje nem nagyon megy a vizualizáció. Nehezebb kikapcsolnom. Hetek óta halogatom már a meditációk, hanganyagok meghallgatását. Valószínűleg pedig segítenének. De olyan tétlen vagyok közben! Annyi mindent szeretek egyszerre csinálni. A meditáció pedig pont ennek az ellenkezőjéről szól. Valahogy rá kell vegyem magam, mert ez így nem mehet tovább. A vizualizáció igenis nagyon fontos! Főleg, hogy én rendkívül vizuális típus vagyok. A tanulásban is sokat segített. Így gondolom, hogy vonzásom beteljesítésében is elengedhetetlen. De vajon mit is takar a vizualizáció? Vajon elég napi 15-20 percig „benne lennünk”, abban amit szeretnénk? Ezt mindenképpen csak úgy lehet elérni ha közben egyedül vagyunk, csönd van és becsukjuk a szemünket? Kellő gyakorlás után szerintem menne zajban is, nyitott szemmel...bár ha valaki éppen beszél hozzánk, nem túl kedves dolog közbe virtualizálni :) Rendben, elhatározom, hogy mától minden nap megint időt szakítok a vizualizációnak.
Minden nap vizualizálok, olyat ami örömmel tölt el. Közben boldog vagyok és nyugodt. Érzem a beteljesülést, érzem, hogy megkaptam amire most vágyok. Tudom, hogy hatásos és hasznos ez a gyakorlat. Örülök, hogy képes vagyok rá, hogy a jelenlegi „valóságomból” kijöjjek, és betekinthessek a jövőmbe. Ha gyakran teszem azt, a „jövőm válik a valóságommá”. Mert amit megfigyelek az a valóság. Amit én igaznak érzek az a valóság.
A valóság gyönyörű.
A valóságomban minden ember aki körül vesz engem boldog, szeretetteljes, békében él és használja teremtő tudatát. Minden vágyam beteljesülni látszik, és amint valamit szeretnék az is úton van már. Megfontolt teremtő vagyok. Boldog vagyok és boldoggá teszem a környezetemet. Nincsenek kétségeim, hiányérzetem. Mindenem megvan aminek szükségét érzem ahhoz, hogy teljes életet élhessek. Tudatában vagyok annak, hogy miért is jöttem erre a bolygóra. Kreativitásom és kíváncsiságom szüntelen. Elégedett vagyok és kiteljesedett.
Ez az én valóságom.
Ez igen egyszerűnek tűnik. Megteremtem a saját valóságomat. Persze ettől még nem kell dilisnek nézni, aki leugrik a szikláról, mert úgy gondolja, hogy tud repülni. Arról van szó, hogy amennyire lehet - amikor nem kötnek e világ szabályai – a fellegekben járjak. Hogy elvonatkoztathassak, hogy merjek, hogy reméljek és tudjam, hogy az a valóság amit én annak gondolok.
Mindennapi Szépségeim
