66.NAP
Mi lenne ha nem lenne idő? Ha nem mérnénk, nem számolnánk? Rájöttem, hogy folyamatos sietésben élek. Miközben azt gondolná az ember, hogy egy kisgyerekkel otthonlévő anyuka nem siethet soha sehova, én mégis állandóan ezt érzem. És ez nem most kezdődött. Régebben sokkal jobban pörögtem, tényleg mindig siettem, és nem tudtam élvezni a pillanatot. Jó kérdés, hogy hova siettem, de az biztos, hogy szinte soha nem voltam ott ahol éppen voltam. :) Visszagondolva a múltamra, annyi minden történt, amit szívesen átélnék most, de úgy igazán. Olyan jó lett volna, ha már akkor is ott lettem volna lelkileg. Csak átlebegtem az eseményeken.
Egy ideje már ez megváltozott, de nem teljesen. Még mindig rohanásba vagyok, de lassítottam. Mért érzem azt, hogy sietnem kell??? Nincsenek tárgyalásaim, nem dől össze a világ ha 10 perccel később indulok le a boltba. Azt hiszem, hogy ez a világ sulykolja belénk a rohanást. Hogy ne érjünk rá gondolkodni, ne mélyedjünk magunkba, ne fedezzük fel önmagunkat, és higgyünk el mindent amit mondanak itt-ott (főleg a tv-ben).
Végre nem kell műsorokhoz igazítanom magamat (mennyi ilyen volt, és miért is?). Néha szeretném a laptopot is elrakni egy időre (3 napig már sikerült), de mostanában ezen olvasok, na meg a Blog.. :) Szeretném a telefonomat is „eldobni”, de azért egy gyerek mellett jó ha van. Igazából más nincs is, ami köt engem. Bár a teljes függetlenség amire vágyok, az nem itt a panelben fog megvalósulni, hanem a Házamban. De előtte már éreznem kell, hogy milyen is az. Szeretnék független lenni. Szeretném ha senki nem várna rám, azt tehessek amit akarok, akkor amit akarok. Most legalábbis erre vágyok. Egy idő után valószínűleg azért örülnék, ha valaki várna rám ;)
Szeretnék kiszakadni, szeretném érezni az anyagi függetlenséget. Elméletben annyira egyszerű minden! Tudom, hogy az Univerzum hatalmas Bőségben él, tudom, hogy korlátlan lehetőségeim vannak és hogy azt érek el amit csak akarok. Ha teljes anyagi függetlenséget akarok akkor azt kapom meg, ha szerelmet akarok akkor azt kapom meg, ha egészséget akarok akkor azt, de együtt mindet is akarhatom és el is várhatom, mert úgy teljes egész. És azt is tudom, hogy ehhez konkrétan keményen dolgoznom sem kell, csak az érzelmeimet kell arra a szintre hangolni. Tudom én ezt nagyon jól. De mégsem egyszerű. Talán túl sok mindent akarok egyszerre? Túl sokféle módszerrel? Mi a megoldás?
Kis lépések. Kis lépésekkel kell előrehaladnom. Tudom, hogy az apró dolgoknak is mennyire tudok örülni. Innen jó a kiindulás.
Teljesen, tökéletesen jó helyzetben vagyok ahhoz, hogy megteremtsem vágyaimat. Hiszen teljesen egészséges vagyok – nem vonja el a figyelmemet betegség - és anyagilag jól állok – nem fenyeget éhezés, szegénység. Ebben a helyzetben elfogadhatom azt ami van, úgy ahogy van, mert ezt én teremtettem, és néhány hónappal ezelőttig nagyon is örültem a mostani helyzetemnek. Nagy vágyam volt, hogy ideköltözhessek kis családommal, berendezhessem, felszerelhessem a lakást úgy ahogy én szeretném. Nagy vágyam volt, hogy sok ember vegyen körül – vagyis társasházban lakhassak - ,egyszerűen elutasítottam a családi házat, mondván, hogy ott annyira egyedül vagyok ha pl. elfogy a tej, ráadásul mit csinálok én egy kerttel? Nos, ez gyökeresen megváltozott, ráadásul elég rövid idő alatt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen vágyaim lesznek mint most :) De most – ebben a pillanatban – határozottan azt érzem, hogy arra vágyok. Ki akarok szakadni az embertömegből, békességet akarok, teret, csöndet, természetet, balatoni levegőt és természetesen kertet! Most már tudnék mit kezdeni vele, bár ha én annyira nem is, apukám kertész ;) De a konyhakertet mindenképpen én gondoznám, beleadnám szívem-lelkem, és büszkén vinném be a reggelihez való paradicsomot :) Feltételes mód? Minek az?
A konyhakertet én gondozom - szívvel-lélekkel - és büszkén viszem be a reggelihez friss, saját termesztésű paradicsomomat :)
Ez nagyon érdekes dolog. Már megint nem volt témám, mikor ideültem, aztán eszembe jutott az idő. Innen kilyukadtam a konyhakertig. Érdekes… Ezen most nevettem egyet. Mindig is bírtam az olyan embereket, akik belekezdenek egy történetbe, majd mire a végére érnek már fogalmam sincs, hogy is jött ez ide?? :)
Ja, ezt még le kell írnom!
Újra felfedeztem a Micimackót!! Úgy értem, hogy a könyvet. Este elkezdtem belőle olvasni kislányomnak és én nagyon élveztem. Ő persze nem annyira, mert pakolászott közben, de legalább nem vette ki a kezemből. Nagyon régen olvastam, de most értettem meg igazán. Most tudom értékelni. Annyira vicces, és az életről szól. Tetszik az a gondtalan légkör ami körüllengi a történeteket. Minden este olvasni fogok belőle a kislányomnak, amíg a végére nem érünk. Jó móka lesz!:)