73.NAP
73…nem szeretem ezt a számot, sőt a 70-es számokat úgy ahogy vannak. De mit számít ez, csak egy szám. És milyen nagy szám, ha arra gondolok, hogy már 73 napja gondolok és vágyok és kérek és tudatos vagyok és örülök - és néha nem – és hálálkodok és akarok!
Igen, kijelentem, hogy mit akarok.
Univerzum, most figyelj, kedves Vonzás törvénye most jegyzetelj és állítsd sorba a dolgokat!
Akarom a Házamat. A balatoni Házamat. A hatalmas kerttel rendelkező balatoni Házamat.
Akarom az anyagi függetlenséget, amit még kezelni tudok. Akarom, hogy ezáltal szabad lehessek.
Akarom, akarom, akarom.
Vágyaim mit sem változtak. Maximum a lelkesedés, a hit és a türelem lendült erre-arra. De mégis mit lehet tenni? Van olyan ember aki - miközben éli az életét a maga rendjén – 73 napon keresztül megrendíthetetlenül hisz és vágyódik és bizonyos abban, hogy megkapja amit akar? Biztosan. Na, én azzal az emberrel szeretnék találkozni. Egyébként még egyáltalán nem csúsztam ki az időből a megvalósítást illetően. Idénre terveztem/ kértem. És még idén van :) Ki kell iktatnom magamból ezt a türelmetlen várakozást, az időponthoz igazítást. Nem sürget semmi, bár igaz, jobb a minél hamarabb. De én annyira odavágyok már! Félig már tényleg ott vagyok. Pakolok – gondolatban. Jó lesz költözni, számomra az mindig öröm, mert változás. És a változás jó.
Változást akarok, felüdülést, felfrissülést. Arra van szükségem.
Olyan jó lenne ha ki tudnám vetíteni a vizualicáiómat, a gondolataimat videó-szerűre. Akkor minden nap lejátszhatnám újra meg újra és láthatnám, átérezném, egyszerűbb, gyorsabb lenne. De úgy tudom, hogy képtelenség. Idáig még nem jutott a technika, pedig milyen érdekes lenne! Bármit megálmodunk, megtervezünk, már ott is van a képi anyag. Nem csak a fejünkben. Nagyszerű lenne.
Amilyen rosszul indult a reggelem, olyan jóra sikeredett az estém. És kinek köszönhetem elsősorban? Hát a SzuperNagyinak! :) Levette a vállaimról a terhet, így kevésbé zúgott a fejem. Időbe telt, de már jól vagyok. Békés, nyugodt, kiegyensúlyozott lett a lelkivilágom. Újra érzem a reményt és az erőt. Mennyire el lehet veszni egy átlagos napon, elképesztő. Ötletem se volt mivel lehetne jobb a kedvem. Csak a nagy üresség és idegesség. Ez már csak jobb lehet. És elhatároztam, hogy jobb is lesz. Vége ennek a lehangoltságnak. Rossz idő ide vagy oda, én továbbra is keresem-találom a vidám oldalát mindennek.
Megnéztem egy rég nem látott Hicks-videót, amiből sikerült kiragadnom egy biztató sort:
„Bár itt vagyok, és nincs meg az a dolog amire vágyom, viszont olyan jól esik mentálisan elképzelni, és megteremteni magamban,”
Még ezernyi dolgot szerettem volna leírni, amik a nap során eszembe jutottak, de mostanra már elmém mélyén lapulnak. Talán egyszer előjönnek. Vagy nem. A lényeg úgyis mindig az lesz amit leírok. A többi nem számít.