76.NAP
Az nem lehet, hogy a tágabb látószögű, bölcsebb és hatalmasabb benső énem legyen az uralkodó „énem”? Nem mehetnék vissza az időben, mikor még tudtam, hogy működünk is valójában, mikor még nem kételkedtem az erőmben, hitem megrendíthetetlen volt – ahogy boldogságom is? Valószínűleg a válasz nem, de ha lenne egy kívánságom biztos ezt kívánnám, mert onnantól végre elfogadhatnék mindent olyannak amilyen, nem tudna semmi sem felzaklatni, így teljes lenne a harmónia, a békesség és az öröm.
Bár, az igazat megvallva mostanában sokkal kevesebb aggasztó szituációban találom magam. Nem jellemző, hogy panaszkodó emberekkel találkozzak, a rosszkedv, a szomorúság stb. Amiből most kezdek kigyógyulni az a csillapíthatatlan kíváncsiságom minden iránt, még az olyan dolgokat tekintve is, amikről tudom, hogy rosszak, nem okoznak örömet – sőt! – miután figyelmet szenteltem neki még elkezdek gondolkozni rajta, hasonló rossz gondolatok jönnek, elromlik a kedvem. Ennek semmi értelme. Tehát a megoldás, amit A vonzás törvénye c. könyvből tanultam, hogy azáltal tudunk felemelni és jobbá tenni másokat, ha úgy nézünk rájuk, ahogy ők is látni szeretnék magukat. Nyilván ezt nem tudhatjuk pontosan, de ha pl. egy beteg embert látok akkor elképzelem egészségesnek és boldognak. Tegnap mikor a házunk előtt megláttam egy hajléktalan párt – kicsit viccesen hangzik, de – elképzeltem őket öltönyben. :) Tisztán, illatosan. Nekem tetszett a gondolat. Arra gondoltam, hogy ez egy érdekes gyakorlat lesz, még a szürke, esős napokon is. Nézem az embereket és figyelem, hogy jó-e a benyomásom vagy sem. Ha jó, akkor csak simán megmaradok ebben az érzésben, és vele együtt örülök. Ha rossz, akkor elképzelem, hogy lehetne jobb neki.
Az élet vidám és nagyszerű.
Mindig vannak új lehetőségek.
A remény nagyon jó érzés, de a hit még inkább.
Nincs semmiféle beteljesítendő feladatunk, csupán az örömteli élet.
„Csak” élni akarok, örülni, nyugodtnak maradni, boldogulni, szeretni, hálálkodni, meggyőződni, felfedezni, újakat látni, érdeklődni, felemelkedni, megkönnyebbülni, vágyni, akarni és megkapni!
Ennyi a lényeg. A többi már csak részlet.
Sokszor eszembe jut, hogy miért csak most jöttem rá ezekre? Miért nem kezdtem el előbb eszerint élni? De ezen fölösleges rágódnom, mert így vagyok olyan amilyen, így jutottam el ide.
Nagyon erősen érzem, hogy a Világ hamarosan nagy fordulatot fog venni. Egyre több ember kezd felébredni, egyre többen változtatnak, egyre többen tagadják meg a „valóságot”. A legtöbbek által ismert valóságot. Annyi olyat hallok, hogy az emberek leköltöznek vidékre, önellátókká válnak, próbálnak elhatárolódni, elmélyülni a maguk kis életében. És ez így jó. Én is pontosan erre vágyok. Elegem van a csekkek árnyékából, a határidőkből, a közüzemektől, az irányítottságból, a rohanó életből. Szeretnék kiteljesedni és békében élni kis családommal.
Érzem a levegőben a feszültséget. Már annyira nagyok a rezgésszint különbségek az egyes emberek között, hogy lassan kibírhatatlanná válik. Sokan – akiket eddig egyáltalán nem érdekelt a téma - élénken kezdenek érdeklődni az ezotéria, spiritualitás iránt, mások felsőbb szintekre jutnak, tovább fejlesztik magukat a témában. Míg van egy réteg, akik abszolút elzárkóznak ettől – holott tudják, hogy nagy jelentősége van – és ezáltal hatalmas feszültséget gerjesztenek e két oldal között. Egyre nagyobb a szakadék, mikor jön az áttörés?
Lassan rájövök, hogy alig van 1-2 olyan ismerősöm/barátom/rokonom akivel egyáltalán beszélhetnék erről a témáról. Csak a számlákról, a munkahelyi problémákról, a hírekről és a sorozatokról tudnak beszélni. Nagyjából. Erre pedig én egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Mi a megoldás? A rokonokkal azért hébe-hóba csak kell találkozni. Kell. Miért is? Mert rokonok? Rokonok, de még sincs köztünk semmi kapocs. Úgy értem, hogy minden ember egyedi lény és csak magáért felelős. A rokonok a vérvonaluk miatt olyan összetartóak. De vajon számít ez valamit? Ha nekem nem okoz örömet a velük való együttlét, ha egyértelműen „negativizálnak”, akkor miért kellene nekem ezt hagynom? Szerencsére nálunk nem olyan hatalmas a rokonság – vagy messze laknak – és nem is jellemző a nagyobb összejövetel.
Szóval, ha olyan emberrel készülök találkozni aki miatt rossz érzésem van, hát akkor nem teszem. Mindig figyelek az érzéseimre. Ez segít nekem, hogy ne sodródjak el, ne vigyen el a rossz áramlás. Mert bizony elég könnyű bekerülni. Mert mások mondják, hogy kell meg muszáj és ezt nem hagyhatod ki. Dehogyisnem. Mindig is lázadó voltam és az is maradok!
Büszkén és boldogan. :)
Utóirat: Visszaolvastam az írásom, hát nem is gondoltam volna, hogy ezek keringenek a fejemben. Mire jó egy nyilvános napló! :) A másik furcsaság az a könnyedség amivel a megírom a bejegyzéseket. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy korábban mennyire nem tudtam írni, utáltam a fogalmazásokat és minden ahhoz hasonlót, ha pedig muszáj volt akkor órákig görnyedtem a papír fölött, hogy végre összehozzak valami nehézkest az adott témában. Ez most nem így működik. Mindössze leülök, elkezdem írni, majd befejezem, visszaolvasom és eltölt a megelégedettség. :) Már ezért megérte!