79.NAP
Ma újabb beteljesülésekről számolhatok be nektek. Mindkettő nagy dolognak számít nekem és kitörő örömmel fogadtam őket. Az egyik még tegnap történt a másikat ma tudtam meg – pedig már régóta teljesült.
Először is megint kitaláltam, hogy mire van szüksége a kislányomnak. Egy overáll. Legyen rózsaszín és legyen profi. De nem akartam rá tizenezreket költeni, mégiscsak gyerekholmiról van szó, amit csak néhány hónapig használ. Eldöntöttem, hogy keresek egy szép állapotú használtat. Persze ha profi és még rózsaszín is az elég menő. Tehát nehéz megszerezni jó áron. Természetesen én akkor is olyat akartam. Már majdnem lepaktáltam egy lila mellett –ugyanaz a márka, állapot – amikor a házam előtt a kezembe nyomtak egy szórólapot. Bababörze. Tőlem 10 percre. Másnap. Nem szeretem az ilyeneket, sosem voltam még, de ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy elmenjek. Elmentem, körülnéztem, kutattam, de semmi érdemleges. Még egyszer körbejártam – ez összesen 7-8 percet vett igénybe – majd megláttam egy kupac tetején. Az előbb még nem volt ott. Hiszen ez pont rám várt, az orrom előtt! Az a márka, az a szín, az a méret, az az állapot volt amit szerettem volna. Az ára hihetetlenül olcsó volt és meg alkudni is tudtam – több ezer forinttal olcsóbban jutottam hozzá a pont tökéletes tulajdonságokkal rendelkező overallhoz! Ez nem hihetetlen? Nem igazán, inkább nagyszerű! :) Nagyon boldog vagyok. Megerősödött bennem a hit, hogy a Vonzás törvénye tényleg elintézi, összehozza, odavisz, alkudozik, elém teszi stb. :) Csak hagynom kell, hogy vigyenek az érzések. És én hagyom. Innentől mindent hagyok nekik, az érzéseimnek. Vezessetek, irányítsatok, hű szolgáltok leszek. Menjünk, sétáljunk be vágyaim kapuján. Ne aggódjatok, tudom majd mit kezdjek a sok megvalósulásommal! :)
A másik kevésbé izgalmas sztori, de nekem nagy kő esett le a szívemről mikor megtudtam. Hónapok óta aggaszt a vízóracsere, mindig csak ezt hallom, hogy még idén ki kell cserélni. Oké, de az minimum 30ezer. Hát szép kis összeg mondhatom, nagyjából a semmiért. De én úgy gondoltam, hogy nem fogok már ebben a lakásban vízórát cseréltetni. Nem és nem. Ez majd legyen a következő tulajdonos gondja, különben is én akkor már nem fogok itt lakni. Ezt bizton tudtam, de a párom csak mondta, mondta, hogy kell, kell…Jó, mondom neki ma, akkor utána nézek, kicseréljük. Keresgélek a neten, erre megtaláltam egy szeptemberi rendeletet miszerint két évvel meghosszabbították az érvényességet! Hát ez fantasztikus. Gond kipipálva, én tényleg nem fogok már ebben a lakásban vízórát cseréltetni. Ebben száz százalékig biztos vagyok. Két év az rengeteg idő, két év minden eddigi vágyam beteljesítésére elég, bőven.
Úgyhogy most itt tartok, a kedvem nagyszerű.
Ma pedig teljes összhangban a paradicsommal, paprikával, hagymával, rizzsel, fűszerekkel, edényekkel és a fakanállal főztük az ebédet az amerikai konyhánkban. Nagyon jó, mert közben látom a nappalit is – így azt is, hogy miben settenkedik a kislányom. Persze ez csak a fejemben volt így, mert igazából teljesen zárt, ablaktalan konyhánk van és csak röntgenlátással figyelhetném a nappalit. Hát ez van, de a lényeg az, hogy mi van a fejemben. Hogy milyen az érzés. Az érzésnek mindig jónak kell lennie.
Csak azt nem értem, hogy miközben írok, mért váltogat át állandóan a szövegszerkesztőm másmilyen betűtípusra? Néha bosszant, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy biztos jobban tetszik neki a Times New Roman. Pedig szerintem nagyon uncsi. Én személy szerint szeretem a változatosságot és az egyediséget. A gépek pedig csak a szabályokat, skatulyákat. Hát ezért színezem én így a betűket. Felvidít.
Sok minden felvidít. Sorolhatnám napokig, de inkább csinálom és gondolom.
Fejben is nagyon jól tudok ám kutyát simogatni! :)