80.NAP
Megtaláltam a legjobb példát az Elengedés művészetére. Szerintem mindenkivel előfordul – méghozzá elég gyakran -, hogy valamit nagyon keres, mindenhol megnézi, és egyáltalán nem érti, hogy hol lehet, hiszen biztos, hogy ott kell lennie valahol! Na, ilyenkor általában tényleg nem találjuk meg azt amit keresünk, csak idegeskedünk és több órát elfecsérlünk. Ekkor jön az, hogy oké nincs meg, már nem is érdekel, ennyi. Biztos kidobtam, kimászott az ablakon, más dobta ki, nem is volt stb. Innentől elengedtük, nem ragaszkodunk hozzá görcsösen. Mi kerestük, biztosak voltunk benne, hogy ott kell lennie mégsem volt ott. Mikor már nem is gondolunk rá egy ideje valami véletlen folytán mégis megtaláljuk, méghozzá általában az orrunk előtt. Olyan helyen ahol biztos, hogy megnéztük korábban. És hogy került oda? Eddig is ott volt? Valószínűleg igen, de az is lehet, hogy teljesen máshol volt, esetleg a manók rakták oda. A lényeg, hogy megvan – lehet, hogy már későn vagy már nincs is szükség rá -, de maga az elv igaz, hogy elengedtük, és megleltük. Engedtük, hogy beáramoljon hozzánk. Valahogy ezt kellene átültetni az olyan dolgokba is amik még fizikai valójukban nincsenek nálunk, amikre vágyunk.
Én arra gondoltam például, hogy mivel akarok egy új csizmát, elképzelem hogy néz ki, majd elkezdem gondolatban keresni a lakásban. :) Persze nem találom, pedig ott kellene lennie a cipők között! Hát nincs. Nem gondolok rá többet, majd ha kell meglesz, vagy kapok, találok egy hasonlót. Nagyon szép az új csizmám, épp most képzeltem el! De hagyom is, nem foglalkozok vele, ma még úgysincs rá szükségem, és amúgy sincs rá szükségem, mert már van olyanom, csak nem tudom, hogy hova raktam. Manók, kirakjátok nekem az előszobába vagy valami látható helyre, hogy mikor szeretném használni megtehessem? Köszi.
Teljesen más gondolatok jutottak eszembe.
Miért van az, hogy én mindig egy „jelenettel” előrébb járok a fejemben? Erre tegnap jöttem rá, és eléggé lesújtott. Ez okozza az állandó siető, sürgető érzést, ezért nem tudok mindig benne lenni az adott pillanatban és elengedni a múlt és a jövő gondolatait. Arról van szó tulajdonképpen, hogy mikor csinálok valamit – pl. mosogatok vagy altatok -, akkor mindig arra gondolok, hogy mit fogok utána csinálni. Mi a következő dolog, mikor fejezem ezt már be, hogy a többivel is végezhessek, hogy azt tehessem amit utána akarok tenni. Vajon ez másokkal is így van? Hogy érjem el, hogy ne gondolkodjak előre, hanem benne legyek a pillanatban? Most is arra gondolok, hogy szomjas vagyok, inni kéne, de még ezt leírom. Itt kellene cselekedni? Mikor rájövök, hogy átléptem ezt a percet akkor hagyjam abba amit csinálok és tegyem azt amire gondolok? Szerintem akkor mindent félbehagynék. Úgy nézne ki a lakás, hogy lenne egy félig elaltatott kislány, egy félig elmosott edény, egy félig megírt blog és egy kicsit szomjazó blogíró. :) Talán mégsem ez a megoldás. Minden esetre elgondolkodtató, és figyelni fogok arra, hogy ne filózzak előre, ne siettessem saját magamat.
A mai napom egyébként csodálatosan telik, kislányom jókedvű, boldog, okos, ügyes, gyönyörű és nagyon jó alvó! :)
*** Amikor lecsót eszek rizzsel mindig az Uncle Ben’s reklám jut eszembe ***