97.NAP
Minden nap hálát adok az Univerzumnak és magamnak, hogy nincsen tévém. Annyira felszabadító. És természetesen büszke is vagyok rá. :) Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jut eszembe minden nap legalább egyszer, hogy dejó lenne bekapcsolni, és csak úgy nézni a „zümmögést”. És ekkor rá is döbbenek, hogy dejó, hogy ezt nem tehetem meg, mert csak lefoglalnám magam felesleges hülyeségekkel, lekötné a figyelmemet, leállítaná a gondolataimat, kikapcsolná az agyamat, elterelne a jó útról. Köszönöm azt a pár hónappal ezelőtti elhatározást és erőt, amikor lemondtam arról a sok szennyező információáradatról! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!
Még a tévé nélkül is olyan gyorsan, és néha tartalmatlanul tud eltelni egy nap. Hihetetlen. Hova tűnik a figyelmem? Ki vagy mi tereli el? Magával sodor a nap…
Van olyan ismerősöm akinek egy nap – szerinte – ötven órából áll. Legalábbis a programjait eszerint tervezni, képzelhetitek mennyi mindenre jut ideje, és hogy érezheti magát a nap végére! Azért szerencsére én nem tartok itt, nagyjából mindenre szakítok időt amire szeretnék. Régóta mondogatom ezt: arra van időd amire szeretnéd. És ez nem csak egy mondás, elég lényeges a tartalma. De itt jön az, hogy mindenki keresi a kifogásokat, hogy de ezt akkor is meg kell csinálni, ezt nem lehet kihagyni, ezt meg kell azt meg kell stb. Ilyen nincs. Ki kényszerít erre meg arra? Talán a főnök? Vagy a család? Senki nem uralkodhat senki felett, mindenki egy önálló egyén és maga dönti el, hogy mit mikor tesz. Te döntöd el, hogy mit és mikor teszel, nincs kifogás. A kifogással mindenki magának árt. Mert kinek keresed a kibúvókat? Csakis neked rossz ha nincs arra időd amire szeretnéd. Már egy ideje megpróbálok eszerint élni. Egész jól megy ;) Mostanság az én kifogásom a kislányom… :)
A kifogásokról jut eszembe, hogy én mennyire is szeretem őket! Mondhatni nincs olyan dolog amire ne lenne kibúvó válaszom! Kérdezz bármit, megkerülöm! Azt persze nem garantálom, hogy hatásosan elő is tudom adni ha nem úgy volt, mert ezzel ellentétben a hazudással hadilábon állok, mondhatni nem megy. Egyáltalán. Arra ne kérjetek. És ne is számítsatok rá. Egyszerűen nem megy. Még írásban sem. Ha leírok valamit majd kicsit is úgy érzem, hogy ez nem kóser, akkor az nem maradhat úgy. Magamnak természetesen írhatok kitalált, lelkesítő történeteket – nem erről van szó - ,de ha a „nagy nyilvánosság” elé akarnám tárni úgy, hogy tessék-lássék ez itt az igazság, bizony át kellene írnom. Ez vagyok én.
Az igazmondás néha visszaüt, néha üt, de én akkor is mindig kimondom amit gondolok. A kulturális és illemszabályok keretei között, természetesen ;)