Egy régi naplóbejegyzés...
Mit kell tennem? Tennem? Semmit. Nem tennem? Sok mindent.
Amikor úgy érzem "megrekedtem" mindig csak cselekednék. Gyorsítanám, őrült tempóban ásnám a kijáratot. Meg kell tanulnom megállni. 
Megállok, és meghallgatom mit súg a Bensőm. Mit üzenek magamnak?
* Oly közel, szinte el se hinnéd! Átadom egy kis időre az érzést, amit a célod elérése ad.*
Hihetetlen béke leng körül. Megérint a nyugalom mosolya...
* Látod milyen könnyű? Csak kicsit kell kizárni a külvilágot és a gondolatokat. Egyből áthat az érzés, amit érezned kell. Ugye milyen csodás? Mi lenne ha mélyen betáplálnád ezt az állapotot és igyekeznél minél többször feleleveníteni? Így biztosan követnéd a csodás ösvényt. És minél gyakrabban érzed ezt, annál könnyebb. A görcsösség és az aggodalmak hamarosan megszűnnek.*
Ennél megnyugtatóbb üzenetet nem is kaphattam volna :)
Szép napot Nektek!